vegan sunday market kep

Vegan Sunday Market – a közösségi vegán piac

Vannak, akik még 2017-ben is szentül hiszik, hogy a vegán életmód lemondásokkal jár. Nekik teljesen igazuk is van, mégpedig abban…

…, hogy a vegánok ezentúl vasárnap kevesebbet alhatnak. Legalább is havonta egyszer biztosan. Hogy miért? Nos, azért, mert meglátogatják Budapest legújabb, leg”vegánabb” rendezvénysorozatát, a Vegan Sunday Marketet. Persze nem kötelező, de kihagyni egyáltalán nem ajánlott Budapest vasárnapi vegán piacát, még akkor sem, ha nem vagy vegán.

 

Le vagyunk maradva vagy nem vagyunk lemaradva?

Budapest közel sem olyan „fejlett” vegán téren, mint más világvárosok: biztos te is hallottál már a nemrégiben nyílt londoni vegán sült „csirkésről” vagy a Minnesotai vegán hentesboltról. Amerika mellett egyenesen elbújhatunk, hiszen ott már a legtöbb gyorsétteremben kérhető kifejezetten vegán opció is és a boltok polcai roskadoznak a vegán kínálattól. Budapest mégis behozza „lemaradást”, hiszen a magyar vegán közösség olyan, mint egy soha ki nem merülő ötletgyár.

A magyar fővárosban több, mint harminc vegetáriánus/vegán étterem található, illetve számtalan kezdeményezés szól a veganizmusról országszerte, ennek ellenére továbbra is hatalmas érdeklődést tud kiváltani egy-egy vegán rendezvény. Szerencsére.

2016 tavaszán és őszén nagy port kavart a Vegan Food Fest, ahol a szervezők célja nem volt más, mint megmutatni, hogy a vegán ételek kifejezetten változatosak, finomak és tartalmasak. A négy napos őszi vegán gasztró fesztivál után azonban ismét elcsendesült a hazai vegán rendezvényes front.

 

Vegan Sunday Market

Nem kellett sokat várni és megszületett a Vegan Sunday Market, amely december óta megállíthatatlanul fejlődik. Lényegében egy olyan rendezvényről beszélünk, ami egyszerre tölti be egy vasárnapi piac, a kedvenc gyorséttermed és egy vegán lexikon szerepét. Itt az ideje, hogy ledőljön a sztereotípia, miszerint a vegánok csak salátát esznek. A közhiedelemmel ellentétben a vegán ételek nem különböznek sem ízben, sem tápanyagban, sem látványban bármilyen más, nem vegán ételtől. Egyetlen különbség azonban van: egy állatot sem használtak az étel készítése során.

Jelenleg a Vegan Sunday Market állandó helyszínéül az Anker’t szolgál, amely havonta egyszer átalakul egy hangulatos, barátságos közösségi piactérré, ezzel mindenki számára könnyen elérhetővé téve a növényi és kísérletmentes ételeket, kozmetikumokat, konyhai alapanyagokat.

A Vegan Sunday Market egy kicsit igazából minden egybegyúrva. Az első két alkalommal ugyan „csak” vásárolni és enni lehetett, azonban a nagy érdeklődésre való tekintettel a rendezvény folyamatosan fejlődik. A kezdeti vásárolgatós, evős profil folyamatosan bővül interaktív programokkal, amelyeknek köszönhetően egésznapos elfoglaltsággá válhat az amúgy viszonylag hamar letudható piacolás.

A Vegan Sunday Market jelenleg három részre „bontható”: van egy piactér, ahol vásárolhatsz kedvedre. Természetesen minden vegán, tehát állati eredetű összetevőktől mentes, és cruelty-free. Itt olyan szuper dolgokat szerezhetsz be, mint friss, bio zöldség és gyümölcs, sütéshez előkészített vegán grillkolbászok és szejtánok, különböző szószok, olajok, fűszerek, lekvárok, szörpök, mártogatósok, egyéb konyhai alapanyagok, valamint vegán kozmetikumok. Adottak az ételstandok is, ahol elképesztően jó hamburgereket, hotdogokat, desszerteket, vagy turmixokat tömhetsz magadba. Végül, ami közösségivé teszi a piacot, azok a workshopok, előadások és kerekasztal beszélgetések, az Everness Lounge, a babasarok és beszélgető terek.

A februári rendezvény interaktív programjai teljesen egyedülállóak voltak. Kezdésként Regölyi Péter, a Vegan Love séfje tanította barbeque-zni a látogatókat, melyhez a Vegan Grill Natúr Szejtánját használta alapként. Ezt követően vegán és nem vegán sportolók beszélgettek a fehérjemítoszról. Végezetül pedig desszertkészítés workshopot tartott Szaluter Edit, a Kertkonyha blog megalkotója, aki megtanította a lelkes tanulni vágyókat egy selymes csokikrém készítésére. Kóstolni persze „kötelező” volt.

 

A Vegan Sunday Market létjogosultsága itthon

Vegán rendezvényekre igenis van igény és szükség egyaránt, főleg a hurka-kolbász-disznóvágás hazájában, ahol még mindig sokan dilis fűevőknek nézik a vegánokat. Az ilyen rendezvények nem csak arra tökéletesek, hogy a szkeptikusok is megkóstolhassák a vegán ételeket, hanem arra is, hogy a veganizmus többé ne egy elérhetetlen, távoli mítosz legyen, hanem egy hétköznapi, kézzel fogható, nagyon is testközeli dolog.

A maga módján rendkívül egyedülálló kis rendezvénysorozattá nőtte ki magát a Vegan Sunday Market, és nem érzem úgy, hogy vegánként elfogult lennék, hiszen a jó hangulat és a finom ízek univerzálisak. Hozzátenném, a Vegan Sunday Marketre kimenni sokkal szórakoztatóbb és laktatóbb, mint olvasni róla, így csak javasolni tudom, hogy legközelebb gyere el Te is, és kóstolj bele a növényi alapú életbe egy napra.

 

Nem kell sokat várni a következőre

A következő Vegan Sunday Market április 15-én lesz az Anker’t-ben.

A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak; vegánt és nem-vegánt egyaránt! Szóval, ha téged is érdekel egy full extrás, vásárolgatós, evős-ivós vasárnap, hozd el barátaidat, kétkedő rokonaidat, kistesódat vagy kisbabádat és persze a négylábú barátaidat sem kell otthon hagynod.

Akkor határidőnaplót elő, megfelelő oldal fellapoz és felír: 2018 február 4., 10:00-18:00, Budapest, 1061. Paulay Ede utca 33. (Anker’t)!

Ott találkozunk!

A rendezvényről további információkat az Facebook eseményben, illetve a szervezők Facebook oldalán találsz.

vegan sunday market 2018.02.04

 

Fotók:
https://www.nirvanartphoto.com
https://www.instagram.com/dora_szenas/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.